Galbács megfenyegette a helyi sajtót!
Miután tegnap közleményből tudhattuk meg, hogy a NAV bűnügyi igazgatósága elindította a nyomozást a Galbács időszakához köthető ügyekben (csalás, sikkasztás, hűtlen kezelés) a Termál FC új vezetésének feljelentése után, Galbács körbehívta a mai napon az összes sajtót és perrel fenyegette meg a szerkesztőket, ha nem törlik a közlemény tartalmát. Bizonyító erejű dokumentumok hiányában a szerkesztőségek kénytelenek voltak törölni a Termál FC közleményét (mi nem).Galbács ugyanis azt hazudja, hogy fake news az egész és sem feljelentés nem született, sem nyomozás nincs folyamatban. Galbács ezt arra alapozza, hogy átment Csabára a NAV-hoz és tájékoztatást kért, ahol persze semmilyen nyomát nem találták sem feljelentésnek, sem nyomozásnak. Ugyanis a feljelentés a Csongrád megyei NAV illetékeseihez érkezett be, és a nyomozást is ők indították meg! Minderről hamarosan dokumentumokat fogunk feltölteni, kezdjük mondjuk a feljelentéssel: A FELJELENTÉS (a dokumentum tartalmi részeit folyamatban lévő ügyre tekintettel kitakartuk, melyet azonban később közzé fogunk tenni)